Kóros ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet esetében beszélhetünk arról, hogy az egyén, függő valamitől vagy valakitől. Önmagában ez a fogalom nem jelent jót vagy rosszat, mert ha belegondolunk, egy kisbaba erősen függ az édesanyjától, gondozójától. Ez az életet jelenti számára.

 

Amikor azonban ez a kapcsolat valami okból sérül, vagyis a kisbaba nem kapja meg azokat az alapvető dolgokat (szeretetet, gondoskodást, melegséget, gyengédséget, törődést, figyelmet, elfogadást stb.) akkor szenved ezek hiányától. Ez a hiányérzet generálódik, megmarad, és hiába nő fel az egyén, hiába lesz felnőtt a tudata mélyén ezek a vágyak, szükségletek kielégítetlenül ott tanyáznak, aminek az lesz az egyenes következménye, hogy keres magának valamilyen tevékenységet, amellyel látszólag megadja magának azokat az érzéseket, amelyeket kora gyermekkorában nem kapott meg. Vagyis pótcselekvésekbe menekül.

 

Milyen pótcselekvéseket (függőségeket) ismerünk?

A teljesség igénye nélkül.

• Orális függőségek, úgymint kóros evés (bulimia, anorexia), alkohol, drog, édesség, kávé stb. túlzott beszédesség, de ide sorolható a túlzott szexualitás is.
• Játékszenvedély
• Társ- és kapcsolatfüggőség
• Kábítószer-függőség
• Munkamánia (munkalholizmus)
• Kényszerbetegségek (vásárlási kényszer, kleptománia)
• Számítógép-, tévéfüggőség
• Spirituális függőség

 

 

A függőség csirái tehát a kora gyermekkorban (akár már a magzati korban) alakulnak ki. Csecsemőként, majd pici gyermekként kiszolgáltatottak vagyunk, nem tudunk önmagunkról gondoskodni, nem tudjuk megfogalmazni, mire is van szükségünk. De azt érezzük, hogy valami hiányzik. Ezzel a hiányérzettel növünk fel, űr van bennünk. Felnőttként sem tudjuk megfogalmazni magunknak, mi a baj, csak azt érezzük, hogy nem tudunk örülni, nem vagyunk boldogok.

 

Volt egy fiatal hölgy, aki ideális körülmények között élt férjével és két szép gyermekével, nem voltak sem kapcsolati, sem pedig anyagi gondjaik, de ő mégsem volt boldog. Ennek okát keresve eljutottunk pici gyermekkorához, amikor is mindig azt érezte, nem tud megfelelni az édesapja elvárásainak, igényeinek, már csak azért sem, mert az apa gyermekként fiút szeretett volna. Felnőttként ez a szorongás, amelyet a csökkentértékűség generált a hölgyben, egyre erősödött. Hogy kezelni tudja a szorongását, alkoholhoz nyúlt, egyre többet ivott, néha az ájulás határáig.

 

Mert mi is történik alkoholos állapotban? Ellazulunk, kiengedjük a görcseinket, felszabadultabbak leszünk, jobb kedvre derülünk, elfeledjük a problémáinkat, félelmeinket. Csakhogy ez nagy csapda, mint minden más pótcselekvés. A kijózanodás után elölről kezdődik minden.

 

Vagy nézzük a társfüggőséget! Az egyén nem tud egyedül élni, állandóan szorong, fél, szenved. Ezért elmenekül egy olyan kapcsolatba, amelyben alárendeli magát a másiknak. Mindegy, milyen a kapcsolat, csak legyen valaki mellette. Ez a függőség honnan ered? Amikor kisbabák vagyunk az édesanyánk a  legfontosabb személy az életünkben. Tőle kapunk simogatást, babusgatást, melegséget, szeretetet, törődsét, táplálást és mindent, amire csak szükségünk van. Amikor azonban nem kapjuk meg ezeket az érzéseket, élményeket, hiányt szenvedünk, kialakul, és egyre erősödik bennünk az érzés, hogy valami nincs velünk rendben, biztosan nem vagyunk elég jók, biztosan nem is érdemeljük meg, hogy az anyukánk szeressen minket. Ezt az érzést elrejtjük a tudatalattinkba, de nem dolgozzuk fel, az ott marad. Felnőttként aztán felszinre tör, gyakran a legváratlanabb helyzetekben vagy körülmények között. Ezért szinte görcsösen keresünk magunknak valakit, aki mellett élhetünk, mindegy milyen is az a kapcsolat. Tehát azt a hiányt akarjuk betölteni, amelyet gyermekkorunkban megtapasztaltunk.

 

Hogyan alakul ki az orális (szájhoz kötődő) függőség? Szintén pici gyermekkorhoz kell visszamennünk. Az első kellemes élmény, nyugtató dolog – amikor éhesek vagyunk, vagy csak vágyunk egy kis dajkálásra – a szánkon keresztül ér minket. Vagyis az édesanyánk megszoptat. Ez a baba számára megnyugtató és nagyon kellemes történés. Ez így rendben is lenne. Csakhogy az anyukánk akkor is etetni akar minket, amikor nem éhesek vagyunk, hanem csak egy kis szeretetre vágyunk, unatkozunk, vagy esetleg tele a pelus. Mivel az anyukánk nem tudja, miért sírunk, ezekben az esetekben is etetni próbál minket. Ebből mi azt tanuljunk meg, hogy minden bajt, kényelmetlen, kellemetlen, fájdalmas helyzetet evéssel, ivással, gyógyszerrel stb, oldjuk meg. Ez hosszabb-rövidebb ideig segíthet is, mert az evés során oldódunk, megnyugszunk, de nem megoldás, mert a baj igazi oka nem szűnik meg. Hiszen annak idején, esetleg, csupán arra vágytunk, hogy kapunk egy kis figyelmet, szeretetet.

 

De beszéljünk a kábítószer-függőségről! Persze, ennek a jelenségnek is számos oka lehet, ez az egyéntől függ. Gyakran azok az emberek nyúlnak a kábítószerhez, akik a születésük során azt tapasztalták, hogy az anyukájuk epidurális vagy bármilyen más érzéstelenítésben hozta világra őket. Mi is történik ekkor? A baba érzékeli, hogy az anyuka valamilyen könnyítést, segítséget kap ebben a folyamatban. Mivel emlékeink már ettől az időtől, sőt sokkal korábbról is vannak, azt tanuljuk meg, hogy problémás, nehéz helyzetben majd segít nekünk a kábítószer vagy bármilyen drog.

 

Mi a helyzet a munkafüggőséggel? Egyre gyakoribb ez a probléma is. Mit is keresünk, mit is akarunk elérni a munka által? Elismerést, sikert, dicséretet. Ezek olyan alapvető szükségleteink, mint az evés, az ivás, az alvás stb. ha ezekben hiányt szenvedünk, megpróbáljuk valamilyen módon kárpótolni magunkat érte. Mert nem kaptunk elég elismerést, elfogadást gyermekkorunkban. Azt gondoljuk, ha csak a munkának élünk, teljes erőbedobással odatesszük magunkat, kicsikarhatjuk a rég várt elismerést, szeretetet. De lehet az a menekülés egyik útja is. Amikor valaki nem találja a helyét, nem tud harmonikus, szeretetteljes légkört teremteni magának és családjának, esetleg állandó feszültségben él otthon, szinte menekül a munkába, mert addig sem kell szembesülnie a valósággal.

 

Egyre gyakoribb a vásárlási kényszer is. Amikor valaki állandóan tárgyakat vásárol magának, akkor valójában az önszeretett és a figyelmet vásárolja meg. Ebből jutott neki kevés, vagy ez hiányzott neki gyermekkorában. Azt gondolja: „Veszek magamnak egy új ruhát, ettől majd jobban érzem magam!” persze az áhított boldogság, a belső béke elmarad, mert tárgyakkal nem lehet pótolni az érzelmeket.

 

Mit is nevezünk spirituális függőségnek?  Sajnos az a tapasztalat, hogy egyre többen esnek bele ebbe a csapdába. Talán két évtizede, hogy egyre-másra indulnak a különböző tanfolyamok, gyorstalpalók, egy-két napos képzések. Az ott végzők azt gondolják, két nap alatt minden tudásra szert tettek, és osztják az észt. Gyakori probléma, különösen párkapcsolatban, hogy a feleség (legtöbbször a nők vesznek részt ilyen tanfolyamokon, mert nyitottabbak az ezotériára) elvégez egy kétnapos kurzust, majd hazatérve meg akarja változtatni a férjét, esetleg a gyerekeit. Mondván, hogy „ő már mindent tud, ő már beavatott” … És aztán csodálkozik, hogy kemény ellenállásba ütközik.

Ismertem egy hölgyet, aki elvégzett egy kétnapos gyógyító tanfolyamot, majd hazament, és azt mondta a férjének, hogy ő rosszul látja a dolgokat, változzon meg, mert ha nem, akkor vége a kapcsolatuknak. Ultimátumot adott a férjének, akivel már közel tizenöt éve együtt éltek, van is egy kisgyermekük, aki nehezen, sokévi próbálkozás után született.

 

Szerintem elvárható lenne, hogy éppenséggel az az ember, aki már spirituális szemmel látja a világot türelmesebb legyen, és hagyja, hogy a környezetében mindenki a saját ritmusa és tapasztalata alapján tegye meg a változáshoz vezető lépéseket…Na de tudjuk, hogy először valamennyiünket elkap a spirituális „gőg” aztán később, amikor visszatekintünk erre az időszakunkra, már mosolygunk magunkon.

 

Ennek a függőségnek van egy másik, talán még veszélyesebb arca is. Ez pedig a jóslásoktól, asztrológiától, kártyavetéstől való függés. Ekkor az történik, hogy az egyén, mielőtt döntene, vagy bármilyen lépést tenne, elmegy egy jóshoz, és megkérdezi, mit tegyen. Aszerint cselekszik, amit éppen a kártya, a kávézacc vagy a jóslás bármely egyé formája mond neki. Kérdezem hol van ilyenkor az az ősi bölcsesség, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa? És hol van a szabad akarat? Hol van a felnőtt, érett felelősségvállalás önmagunkért? Amikor aztán nem jön be az, amit a jós mondott, a legkönnyebb rá hárítani a felelősséget, hogy tévedett, hogy nem ért a dolgához, hogy sületlenségeket hordott össze. Mi is történik ekkor? A magunk életéért vállalt felelősséget áthárítjuk másra. Ez nagyon kényelmes dolog, mert könnyebb másra mutogatni, mint magunkba nézve felismerni a hibákat, a tévutakat, helytelen döntéseket.

 

Mi lehet a megoldás? Ismerjük meg önmagunkat, mert csupán az önismeret segíthet nekünk hatékonyan abban, hogy elérjük a vágyott célt, a boldogságot és megelégedettséget. Minden más csak szemfényvesztés, önbecsapás!

 

A transzperszonális pszichológia segítségével például ezeket a problémákat ki lehet küszöbölni. Vagyis, van kiút a látszólag megoldhatatlan helyzetekből. A transzperszonális pszichológia mélytudati szinten működik. Véleményem és tapasztalatom szerint csak akkor lehet teljes gyógyulásról beszélni, ha a tudatalattiban lévő okokat feltárjuk és megoldjuk. Vagyis a gyökerekig hatolunk. Meg kell értenünk, mi okozza a betegségeket vagy a függőségeket, és amikor megértettük, mi történt, mi volt az, amitől a baj kialakult, már egyenesen tudunk haladni a megoldás felé.

 

Addig nincs tökéletes gyógyulás, amíg a mélyben ott maradnak, ott szunnyadnak azok a traumák, érzelmek, amelyek kibillentenek minket az egyensúlyunkból. Persze, nem egyik napról a másikra jön az áttörést hozó változást, de hogyan is várhatnánk el, hogy egy probléma, amellyel együtt élünk mondjuk tíz-húsz éve, varázsütésre megoldódjon?

 

NE ADD FEL!

 

Oldal: A pótcselekvések szimbolikája
LELKI TANÁCSADÁS - © 2008 - 2024 - lelekkertesz.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat